Utazunk Agrába

India #25, július 24, szerda

Az indiai pontos idő? Egy órával mindig több 😂

Tegnap este hosszas küzdés árán sikerült taxit foglalni online az agrai 3 napos kiruccanásra. Ehhez szükség volt indiai telefonszámra – ugye milyen jó, hogy az utunk elején egy kedves ember vett nekünk egy kártyát? Másrészt kártyával kellett fizetni egy részét, de persze az európai kártyákat nem nagyon fogadta el a rendszer. De a végén Paypallal sikerült megoldani. Az oda-vissza útra felszámoltak 6600 rupit, azaz kb. 28 ezer forintot. Ebben benne van a két irányú taxizás, a sofőr és a kocsi folyamatos rendelkezésre állása, a sofőr szállása és kajája, valamint további 200km-nyi út. Ez azt jelenti, hogy szinte korlátlanul taxizhatunk 3 napig. Reggel 10-re kértem a kocsit. A visszaigazolás szerint a pénzt szeretettel megkapták, a kocsi és a sofőr adatait reggel nyolckor küldik.

A telefonom úgy van beállítva, hogy este 10 és reggel 7 között, csak a családtagjaim hívásakor csörög. Még szerencse, mert láttam, hogy reggel HATKOR volt egy nem fogadott hívásom. Visszahívtam és kiderült, hogy a sofőr az és csak szólni akart, hogy akkor tízre jön 😂

Mivel nagyon határozottnak tűnt a dolog, így háromnegyed 10-kor lementünk, kicsekkoltunk a hotelből, leadtuk megőrzésre a nagy bőröndöket és vártuk fószerkát. 10:10-kor azért rácsörögtem, hogy mi a helyzet. Érdekes, hogy egyáltalán nem beszélt angolul, pedig reggel még egy angolul tudóval beszéltem. A hotel recepciós kisegített, kiderült, hogy még egy fél óra. Mivel itt indiai időszámítás van, így tudtuk, hogy 11 körül már valószínűleg a kocsiban leszünk. Na ha így lenne ötösünk a lottón…

Borzasztó nagy dugó volt Delhiben, az maga egy óra volt, amíg kikeveredtünk a városból. Utána felhajtottunk egy VALÓDI autópályára. Komoly, jó minőségű, 2×3 plusz leállósávos út, ami kerítéssel védett az eltévedt tehenek és majmok ellen. Szóval ezen az úton száguldottunk… volna, de valami oknál fogva, valószínűleg üzemanyag takarékosság miatt csak 80-85-tel mentünk. Olyan lassú volt a tempó, hogy rajtunk kívül még a sofőr is unta, így egy indiai szappanoperát kezdett nézni a YouTube-on. Persze fülhallgatóval, hogy ne zavarjon bennünket és véletlenül se hallja meg, ha hátulról ránkdudálnak. Jobbnak láttam inkább becsukni a szemem és aludni…

Félúton megálltunk egy pihenőben ebédelni. A jéghidegre fagyasztott kocsiból halálos volt kilépni a rekkenő hőségbe. Csak 8 másodperc kellett a teljes leizzadásig. Az ebéd finom volt, a higiéniához meg már hozzászoktunk 😊

Valahogy azt hittük, hogy Agra, a Taj Mahal városa más lesz, mint az eddigiek. Nem picit tévedtünk. Ugyanolyan szemetes, putrisoros, mocskos, poros, tülkölős, mint bármelyik másik város. A hotel az már egy belső, kicsit zártabb helyen van, így egy ellenőrző ponton átengedtek minket. Itt egy fokkal jobb volt a helyzet, de azért ne egy pesti bevásárló utcára gondoljatok.

Maga a hotel nem rossz, kb. 500 méterre van a Tajtól. Én mégis valahogy nagyobbra, szebbre, tisztábbra, európaibbra gondoltam. De hát túlgondoltam. Hangsúlyozom, hogy nem rossz, de én valami miatt jobbra számítottam. Természetesen végtelenül kedvesek, sok ember gondoskodik az utazók kényelméről, ugyanennyi ember várja a borravalót is 🙂

Első dolgunk volt lepakolás után, hogy megnézzük a neten is ajnározott tető medencét. Tény, hogy szép, nem csak a medence, hanem az egész tetőterasz az éttermi résszel együtt. Főleg sötétben, amikor nem látszanak a kopottas dolgok 😊

Úgyhogy gyorsan átvedlettünk fürdős szerkóba és csobbantunk. A víz majdnem tiszta volt és csak enyhén, de tényleg enyhén büdös 😂 Viszont kellemesen meleg, legalább 30 fokos, isteni volt pancsolni benne. Ráadásul megy a wifi így még netezni is lehetett. Hívtuk is az otthoniakat videó konferencián a vízből 😎

Estére Ispán hívott meg minket vacsira a tető terasz éttermébe. Ugyanis ma van a szülinapja. Előtte Gabival kimentünk az utcára, hogy keressünk egy alkohol boltot, ahol sört, bort, esetleg pezsgőt lehet kapni. Egy helyen mondták, hogy van bor, üljünk le a szomszédos kávézóba és 10 percen belül hozzák. Mosolyogva elutasítottuk, mert betojtunk az esetleges pancsolt alkoholtól, rossz lenne egy Himalája túrát kórházban vagy fadobozban végezni. Így Ispán kapott egy ígéretet, hogy egy otthoni afterpartin pezsgőt bontunk majd az egészségére.

Ispán igazi úriember volt. Nagyon finom vacsit kaptunk, üdcsit, sőt a végén még fagyit is. Beszéltük is, hogy ezentúl minden évben ilyenkor fogunk Ispánnal túrázni, mert élveztük a mai estét. Ráadásul élő indiai zene volt, a kellemesebb fajtából. Tényleg kellemes este volt. Ispán, mégegyszer köszönjük és Isten éltessen sokáig!

Reggel negyed hatkor indulunk a Taj Mahalhoz. Utána reggeli, pihi, majd eltaxizunk egy Gabi által javasolt újabb szellemvárosba. Remélem végre tényleg valami létező helyre akar minket elráncigálni! 😂

 

Videó egy következő bejegyzésben.

A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.


Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂

Érdekes volt? Megosztanád?