Javasolt YouTube csatornák

Elég sok YouTube csatornát követek, de ide most csak azokat foglalom össze, amelyek utazással, motoros túrázással kapcsolatosak.

A jelenlegi abszolút favorit Itchy Boots. Noraly egy holland csajszi. Mindig is sokat utazott, de másfél éve egy két hónapos, indiai, hátizsákos csavargás után találta ki, hogy vesz egy Royal Enfield Himalayan motort Delhiben és Ázsiát végigmotorozva azzal jön haza Hollandiába. Erről az utazásról szól az első évad. Annyira bejött neki a dolog, hogy tavaly szeptemberben elindult egy Patagónia-Alaszka túrára, melyet másfél évesre tervezett. Jelenleg Peruban van, sajnos az elrendelt karantén megállásra kényszerítette.

Nora is egy hollandus, már két nagy utazás áll mögötte. Elsőként Hollandiából motorozott el Indonéziába egy V-Strom nyergében. Ezt az utat egyedül tette meg. A túra vége felé találkozott JoJoval, egy osztrák sráccal, akivel össze is jöttek. Tavalyi nagy utazásukat a Hollandia – Nordkapp – Cape Horn távot már ketten tették meg. Izgalmas kalandjaik vannak, bár ez a második évad nem annyira jó filmügyileg, mint az első.

Kinga, az On Her Bike csatorna főszereplője lengyel, de több évnyi ausztráliai munka után gondolt egyet és elindult egy világ körüli túrára. Rengeteg kaland van mögötte, mostanra egészen Dél-Afrikáig jutott. Egy kis műtétre jött haza Lengyelországba, ott érte a vírus miatti lezárás. De legalább otthon töltheti ezt a nyűgös időszakot.

Andor egy székely srác, aki maga mögött hagyva az otthoni gazdaságot elindult egy világkörüli útra. Először egy Balkán túrának indult, de annyira rákapott a csavargásra, hogy megnyúltak a kilóméterek. Bejárta már Ázsiát, Ausztráliát és most Dél-Amerikában túrázik. A motorozáson túl sok kirándulást és extrém sportot is űz menet közben.

Lost Biker, Péter, egy magyar motoros srác, aki izgalmas túrákat csinál magának. Ugyanis ő egyedül szokott motorozni. De nem csak túrázik, hanem pályázik is. Eddig is sok látványos videója volt, de ismerve a terveit fantasztikus anyagok várhatóak tőle a jövőben. Ráadásul a videói igen profi hatást keltenek mind képminőség mind vágás tekintetében.

El DonFuerte barátomnak mindenféle motoros videói találhatóak a csatornáján. A videók informatívak, de ehhez egy igen pikírt stílus is társul. Javaslom, hogy pillants rá. Gyűlölni vagy imádni fogod.

Geri is világkörüli útra indult. A csatornáján egyelőre nincs túl sok videó, de amik vannak, azok gyönyörű tájakra kalauzolnak. Geri nem egy aszfaltbetyár, többnyire terepen nyomja és vadkempingezik. Sajnos a vírus helyzet meghátrálásra kényszerítette. A lezárások ellenére most éppen hazafelé tart, melyről folyamatosan tájékoztat. Érdemes bekövetni.

A Hétköznapi Motoros az, aminek a neve alapján gondolnád. Bármelyikőnk lehetne, könnyű vele azonosulni. Klassz kis túrákat tesz, melyeket dokumentál is. De ezeken felül rengeteg más videója is van. Igen aktív, tele van a csatornája filmekkel, klippekkel.

MotorosVándor is egy régi darab. Sok videója van, motorozgat, utazgat, tesztelget, videózgat. Az utóbbi időben kicsit visszavett, de érdemes a régi videóit is megnézni.

A Motorozzvelünk.hu csatornát is szeretném ajánlani. Bár többnyire csak rövidebb élményvideók kerülnek fel, de javaslom nem csak a YouTube csatorna, hanem a weblap tanulmányozását is. Sok izgalmas túrájuk van és én is náluk vagyok túravezető 😉 <KLIKKIDE>

Talán ezt a csatornát nem is kell bemutatnom. Az Onroad online motoros portál videó csatornája. Rengeteg hasznos infó, teszt, termékbemutató. Javaslom a vidók mellett a cikkek elolvasását is.

A SHOX motoros áruház csatornáján sok hasznos infó található az áruház termékeiről. A videók viccesek és jól bemutatják az adott terméket, szolgáltatást. Érdemes nem csak a csatornát követni, hanem a weblapot és majd békeidőben a boltot is felkeresni.

A wgotti csatornára egy véletlen folytán leltem, de annyira tetszett az Utazógyökerek amerikai utazása, hogy nem csak ezeket az epizódokat, hanem a többit is szívesen nézegettem. A csatorna tulajdonosa egy profi videó vágó, érdemes végigböngészni a munkásságát.

Az Utastárs csatorna egy fiatal pár világkörüli kalandjait mutatja be. Feladták addigi életüket, otthagyták kényelmes máltai életüket és majd egy év alatt hátizsákkal a hátukon körbeutazták a földet. Ugyan már itthon vannak, de a videóikat érdemes az elsőtől az utolsó percig végignézni.

Szirmai Gergő utazós csatornája. Az ismert filmkritikus másik hobbija az utazás, amit sajátos stílusban dokumentál. A rengeteg infó mellett a videók ráadásul viccesek is. Ráadásul többnyire tőle megszokottan kicsit mélyebben, néha filozofikusan mutat be bizonyos utazási élethelyzeteket és látványosságokat.

Bobmaster Motovlog csatornája nem túl aktív, de jó kis videók találhatóak rajta. Pár túra bemutató, pár teszt, pár termékbemutató. Ritkán frissít, de amikor feltesz valamit, azt érdemes megnézni.

A C90 Adventures csatorna már nem aktív, de érdemes visszanézni. A srác egy Honda C90 robogó nyergében tett meg elképesztő távolságokat és élt át életre szóló kalandokat.

Mr. Sinha kalandjai Indiában. Indiai nyelvű a csatorna, de mivel nagyjából ugyanazokat a részeket járta be, ahol tavaly mi is motoroztunk, ezért szeretem követni a kalandjait. Ráadásul bemutatott már egy csomó helyet, ami nekem kimaradt. Inspirál, hogy ismét ellátogassak oda.

Eni és Oli Világa az igazán profi minőségű házi videók miatt tetszik nekem. A csatornát a Való Világból ismert Simor Olivér és párja, Enikő töltik meg gyönyörű képekkel, látvánnyal, zenékkel, kommentárokkal, tartalommal. Amerika rajongóknak kötelező darab.

Jacob egy Litván világutazó és digitális nomád. Az élettörténete mellett a videói is izgalmasak, látványosak. Én egy olyan indiai videó kapcsán találtam rá, amikor mindenféle motoros tudás nélkül béreltek gépeket és átmotorozták velük fél Indiát. Azóta a többi filmjét is megnéztem, bejövősek.

Million Dollar Bogan, az őrült ausztrál. Egy kőgazdag aussie ingatlanos, aki hobbijának él. Harleyval járta be Indiát, Nepált, Új-Zélandot, Alaszkát és sok más helyet. Egy igazi tajparaszt, hű a bogan szó ausztrál jelentéséhez. De élvezetes nézni a baromkodásait. Egy hátránya van, picit hosszúak filmjei.

Annak ellenére, hogy a Motogeo egy agyonszponzorált csatorna nagyon jó kis túravideók és motortesztek találhatóak rajta. Én a motorok mellett azt is bírom, hogy milyen élvezettel falja a hamburgereket a srác 🙂

Pavlin egy bolgár srác, aki Németországban él. Hobbija a motorozás és a videózás, szinte mindent ennek rendel alá. Nekem néha túl kemény, túl határozott és humorból sincs túl túltengés. De sok hasznos infót ad át, érdemes odafigyelni rá.

Egy angol nyelvű csatorna sok hasznos információval, vezetéstechnikai tanácsokkal, sok off-road anyaggal.

Travellight, azaz Jordan, egy amerikai lány, aki full time traveller és beutazza az egész világot. Az utóbbi időben már nem annyira aktív, de korábbi videói igen látványosak. Az infó tartalmuk változó. Van amelyikben sokat beszél, sok tudnivalót oszt meg, de vannak videóklipp szerű, egyszerűbb filmjei is.

Trevor Brent, azaz Moto Baba egy Royal Enfield Himalayan nyergében motorozgat az Amerikai kontinensen. Nem túl profik a videói, de engem lekötnek.

Where’s Poppy a fentebb már bemutatott Jordan barátnője. Sokszor együtt is utaztak, de ő függetlenül is utazgat a nagyvilágban. Sőt, aktívabban és többet, mint Jordan. Látványos videókkal mutatja be a világ távoli szegleteit.

A Csavarogj Szabadon csatornán egy baráti társaság túráin vehetünk részt. Érdekes, humoros kalandjaikban vehetünk részt. Picit hosszúak az epizódok, de azért én végig szoktam bambulni őket.

Alpesi túrák tömkelege, sok-sok hasznos információval.

És végül, de nem utolsó sorban a saját YouTube csatornám 😉

Érdekes volt? Megosztanád?