Nagyon szeretek utazni, motorozni, motoron utazni, utazós videókat nézegetni.
A „Trónok Harca összes” kutya füle ahhoz képest hány órát töltöttem a Youtube-on és hódoltam a fotelturista hobbimnak. Lenyűgözött, hogy hozzám hasonló egyszerű emberek milyen érdekes helyekre jutnak el, milyen kalandokat élnek át és azokból milyen jópofa kis filmeket tudnak készíteni. Mivel én is imádok és szoktam is sokat utazni, ráadásul elég érdekes helyekre jutok el, egyre inkább foglalkoztatott a gondolat, hogy jó lenne ezeket az élményeket megosztani.
Egyszer Kínába, Shenzhenbe vezetett az utam. Az egyik magyar motoros barátom is gyakran szokott járni azon a környéken. Így próba-szerencse alapon az utazás előtt pár nappal felhívtam és csodák csodájára kiderült, hogy ő is pont abban az időpontban lesz arrafelé. Így megbeszéltük, hogy öt nap múlva találkozunk a hongkongi kikötőben az egyik mólónál vasárnap délután kettőkor.
Hátborzongató érzés volt, amikor összefutottunk a megbeszélt helyen a világ másik végén. Mivel ő gyakori utazó arrafelé, bemutatta az egész várost, csavarogtunk éjszakába nyúlóan. Majd este 9-kor kiálltunk a Kowloon Public Pier teraszára és egy Tsingtao sörrel a kezünkben élveztük a „Symphony of Lights” showt.
Akkor meghatóan azt mondta: „Tudod Menyus én ezt már sokszor láttam, de egy baráttal sörözve és megosztva a pillanatot, még soha. És ez sokszorosára fokozza az élményt.”
Azóta érzem azt, hogy meg kell osztanom az élményeimet, kalandjaimat. Ezért is szervezek gyakran akár családi, akár baráti utazásokat, hogy közösen, együtt érezzük ezt a bizsergető boldogságot. Egy ideje pedig azt érzem, hogy a szűk családi és baráti körömön kívül másokkal is szeretném ezeket megosztani. Ha máshogy nem, akkor legalább írásban, képekben, itt.
Hogy mit várok tőle?
Egyrészt talán tudok okozni pár perc örömöt, kikapcsolódást, álmodozást az olvasóknak. Másrészt a magam részére és szórakoztatására szeretnék egyfajta naplót vezetni. Roskadásig vannak a polcok régi fotóalbumokkal, gigabájtokat töltenek meg a 17 éve digitálisan készült képek. És hányszor nézegettem, nézegettük őket? A középiskolai matektanárunk mondogatta, hogy a képlet eredménye a tudásunkkal egyenlő. Azaz nullaszor kerülnek elő ezek a régi albumok. Viszont a blogokat, főleg azokat, amelyek szépen rendezettek, logikus felépítésűek, gyakran olvasgatom. Így bízom abban, hogy az itt megírt, gondosan rövidre fogalmazott és lényegre törő kis bejegyzéseket szívesen olvasgatom, olvasgatjuk, olvasgatjátok majd.
Hogy miért blog és miért nem vlog vagy Facebook? A következő bejegyzésből kiderül.