Irány Reno

2019. május 29.

Korán kellett kelni. Tegnap nem értünk vissza zárásra, így ma reggel fél nyolcra kellett vissza vinnem a kocsit. Amikor látta a kölcsönzős, hogy egy hét alatt 2500 mérföldet, vagyis durván 4000 km-t mentünk, akkor csak annyit mondott, hogy bizonyára sok mindent láttunk 😀

Visszaübereztem Norbihoz, aki addigra már előbányászta a mocit a garázsból, majd elment dolgozni. Én szenvedtem magammal vagy egy órát, amire felmálháztam a gépet. Nagyon lassan ment, mert nem akaródzott a kényelmes autózás után mocira ülni. De erőt vettem magamon és 9 körül el tudtam indulni.

Kb. egy óra múlva megálltam tankolni és reggelizni. Már indulni készültem, amikor láttam, hogy olaj cseppes a bal oldali nyeregtáska. Tüzetesebben megnézve komolyabb olaj szivárgást vettem észre. Írtam Norbinak üzenetet, hogy pénteken hozzon magával szerszámokat, mert szerelni fogunk 😗

Figyeltem minden olaj szintet a nap során, de nem hiányzik sehonnan. Misztikus. Majd pénteken kiderül. Addig lehet, hogy nem is nagyon tudok majd motorozni, mert 1-2 nap rossz időt és esőt jósolnak.

Ma egy célom volt, hogy elérjek Renoba, lehetőleg előbb, mint ahogy esni kezd. Út közben az 50-es úton jöttem át a hegyen, azon, amin másfél hete a havazás miatt nem tudtunk. Most teljesen szárazak voltak az utak, sütött a nap, kék volt az ég. Az tény, hogy fent látszottak nagy hó foltok, másfél-két méteres hókupacok.

Ahogy megérkeztem a Tahoe tóhoz, megpróbáltam valami klassz helyet keresni, ahonnét látszik a tó és mögötte a hófedte hegyek. Eléggé be van építve a part, nem volt egyszerű. De az egyik helyen végre láttam egy lehajtót parkolóval. A bódéban az öreg azt mondja 10 dollár lesz. Mondom nem akarok letelepedni, piknikezni, órákat sétálni, csak készítek pár képet és 5 perc múlva már itt sem vagyok. Á, azt nem lehet. Szigorú a főnök és előveszi, ha ingyen enged be valakit. Miután látta, hogy mennyire ki voltam akadva, javasolt egy helyet, ahol leállíthatom a motort saját felelősségre és beenged gyalog. Éltem a lehetőséggel, de dúltam-fúltam. Persze a látvány megérte volna a tízest, de akkor is! 😤

A tótól ismét át a hegyen, keresztül Nevada fővárosán Carson Cityn betűztem Renoba. Szó szerint siettem, mert igen sötét felhők kezdtek gyülekezni. Amire elkezdtem felcihelődni a szobába, el is kezdett csöpögni, azóta is esik. Holnapra 80% az eső esélye. Szerencsére a motort be tudtam állítani fedett helyre.

A szobában volt egy reklám tábla, hogy ingyenes kiszállítás. Valami olyasmibe kellett beregisztrálnom, mint otthon a Netpincér. Rendeltem sztéket krumplipűrével meg brokollival. Fél óra alatt kihozták és finom is volt.

Holnap vagy a Tahoe tavat fedezem fel, motorozom körbe, vagy youtubeozok egész nap. Az időjárástól függ.

 

2019. május 30.

A mai volt utazásom legegyszerűbb napja. Nem csináltam semmit… 😊

A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.


Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂

Érdekes volt? Megosztanád?