2019. május 28.
Ma volt hosszú idő után az első nap, hogy nem kellett korán kelnem. Még álmomban kiürült a ház, Norbi és lakótársa is elmentek dolgozni. Én kényelmesen heverésztem és végre időkorlát nélkül tudtam beszélni Krisztivel. Sőt arra is volt időm, hogy lektoráljam a lányom diploma munkáját. Egy forró fürdő után indultam neki a tegnap este Norbi által ajánlott kirándulós útvonalnak… kocsival 😏
10 percre a lakástól megálltam egy kútnál a szokásos hotdog reggelire, de kis kút lévén csak chipsük volt, viszont ajánlották a szemben lévő Sam’s Place éttermet. Belépve azonnal az amerikai filmek jutottak eszembe. A pultnál ülnek az emberek, reggeliznek, kávéznak, olvasnak, nézik a híreket és csevegnek a pultossal. Rendeltem egy két tojásos sonkás, sajtos rántottát és kirohantam a kocsiba a GoPro-ért. Ezt meg kellett örökítenem. Az asztalnál ülők megszólítottak, beszélgettünk, falatoztunk. Hatalmas érzés volt. Akárcsak a számla. 20 dodóba került ez az élmény. Többet nem ülök be ilyen helyre, próbálok spórolni, de ez megérte az árát 😊
Közben Norbi is üzent, kérdezte merre vagyok, mert végzett a munkájával. Mire hazaért, én is visszaértem érte, így együtt indultunk kirándulni. Fantasztikusan kanyargós aszfalton vezetett az utunk, egy picit hezitáltunk is, hogy visszamenjünk-e a motorokért. De aztán győzött a kényelmes énem és maradt az ótó.
Elautóztunk a San Franciscótól Észak-Nyugatra fekvő Point Reyes National Seashore félszigetre, annak is a legészakibb csücskébe. Itt lábbuszra szálltunk és lesétáltunk a McLures Beachre. Már az odavezető út is gyönyörű volt, de a part mindent vitt a maga fekete és sárga homokjával. Elhagyatott, nem ismert, ritkán látogatott rész. Mindenképpen nézzétek meg, ha errefelé jártok.
Visszabaktattunk az autóhoz, majd irány a félsziget Déli csücske. A Google térképen nem tűnt olyan nagynak a távolság, de valójában vagy egy órát autóztunk. Viszont megérte. Ez ugyanis egy Whale watch point, azaz bálna megfigyelő hely. És láttunk is bálnákat. Meg rengeteg fókát. Sajnos a zoomos gép nem volt nálam, de talán a gopros felvételeken majd látszani fognak. Itt most hinnetek kell, becsszó voltak bálnák 😍
A tengerparti Highway 1 felé haladva még befordultunk a Cypres Tree Tunnel-be, ami egy ciprus fák által alkotott alagút. Ez is gyönyörű látvány volt, remélem a képek visszaadják!
Utolsó kirándulós megállónk a Tamalpais hegységben található Cataract vízesés volt. Maga a vízesés nem nagy szám, de az odavezető aszfalt, majd gyalogút, valamint a patakok által táplált és felduzzasztott Alpine tó látványa szívet melengető volt a lenyugodni készülő nap sárgás fényében.
Ami még említésre méltó, hogy itt nagyon óvják a természetet az itt lakók így nem egyszer fordult elő, hogy az út mellett legelésző őzeket és szarvasokat láttunk.
Útunk San Rafaelbe, egy Panda Expressbe vezetett. Emlékeztek, ez a kínai meki 😊 Ismét jót falatoztunk, majd irány haza.
Sokáig szöszmötöltem a pakolással, megint mindent akkurátusan picire hajtogatva kellett eltenni, hogy beférjen majd a mociba. Holnap ugyanis reggel visszaviszem a kocsit és ismét motorra ülök. Elkezdem az utazásom utolsó, egyedül kalandozó részét. Kis csalással, mert hétvégére a Norbi utánam jön és két napig azért együtt motorozunk majd.
Szóval holnap irány Reno, az északi Las Vegas azon az úton, amin másfél hete a havazás miatt nem tudtunk átjönni. Terveim szerint 3 éjszakát töltök ott és bejárom a környéket, Lake Tahoe-t és a western kisvárost, Virginia City-t.
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂