2019. június 8.
Borongós, felhős, hideg reggelre ébredtem. Nem is volt kedvem elindulni. Lustiztam az ágyban, ameddig csak lehetett, de fél tíz körül azért csak elkezdtem málházni. Addig húztam az időt, hogy az addig szomorú idő még csöpögni is kezdett. Gyorsan elhúztam a kútra tankolni, meg benyomtam egy csirkés taquitót narancslével. Addigra az eső is elállt.
Elindultam a betervezett úton azzal a fenntartással, hogy a hegy felé elágazónál majd eldöntöm, hogy felmegyek-e vagy sem. Út közben egyre jobban rázendített, így magamra kaptam az esőruhát. Viszont ahogy elértem a döntési ponthoz, arra jutottam, hogy irány a hegy, a Mt.Baker, mivel arrafelé napos, míg a kanadai határ felé fekete volt az ég. Olyannyira jónak tűnt az idő, hogy az esőruha lekerült. Persze ez gyorsan változott, sőt a hegyen voltak igen zuhis szakaszok is. Így megint be kellett öltözni…
Viszont felérve olyan gyönyörű látvány fogadott, hogy egy percig sem bántam az eső egyetlen cseppjét sem. Először is még a csúcs alatt volt két tó, amelyeknek a felszínén tükröződtek a hegyek. Kék éggel sokkal szebb lett volna, de így is csodálatos volt. Tovább haladva felfelé, amikor már csak kb. 2km volt vissza, sorompó állta az utat. A hóhelyzet miatt nem lehetett feljebb menni. Járművel. Gyalog viszont igen, így más turistákhoz hasonlóan én is elindultam felfelé. Nem mentem túl sokat, de addig tiszta volt az út. Nyilván feljebb nem volt sorompó, meg parkoló, azért ott zárták le, ahol. Az út menti hófalba bevéstem a nevem, majd elindultam a mocihoz és lefelé.
Ahogy haladtam a kanadai határ irányába, eltűnt minden felhő, az ég bekékült és nagyon meleg lett. Leugrott az esőruha mellett még a pulóver is. Így jutottam el az USA és Kanada határán lévő Béke boltív (Peace Arch Park) parkba. Ez egy elég nagy terület és a két ország közti senki földjén van. A parkolónál megint jött arcba a szokásos felirat, belépés 10 dollár. Nagyon ideges lettem. Ezt a pénzsóher világot! De szerencsére a mai napon ingyenes volt, és nem csak ez, hanem egy másik hely is, ahová ezután vezetett az utam.
Elsétáltam a parkba a boltívhez és átsétáltam Kanadába. Mármint a gugli térkép szerint. Ugyanis a park a senki földjén van, de be lehet menni. Érdekesség, hogy a park mindkét végén virágágyás van és a virágok az egyik végén a kanadai, a másik végén az USA zászlót mintázzák. Az egész egy kellemes hely, épp valami nagy piknikre készültek, hordták a cuccokat szorgosan.
A parkból elindultam a szállás felé, de nem egyenesen, hanem a földnyelv szélén, végig az óceán mellett. Volt olyan pont, ahol Vancouver karnyújtásnyira látszott. Maga a part valami nagy nyaraló hely lehet, tele van üdülőkkel, éttermekkel, bárokkal, strandokkal, szórakozó helyekkel. De nem olyan sűrűn, mint Siófokon, hanem jó szellősen. Amerikai módon. Itt mindennek nagy helye van.
A hotelbe érve úgy döntöttem, hogy nem motorozok el vacsizni, hanem kihasználom a doordash ingyenes házhozszállítási promóját, a szobába rendeltem a Mekit. A korábbi rossz tapasztalat ellenére, a hagyományos kaják jók. De tudjátok, hogy vannak apró különbségek? Például tudjátok, hogy hívják itt a sajtos Mc Royalt? Sajtos negyedfontosnak. És tudjátok, hogy majonéz helyett mibe mártogatják a sült krumplit? Ketchupba. Elképesztő, mennyire más világ 😂
Holnapra kis távom van. Irány le Lakewoodba, az utolsó állomásomra. Azért nézegetem a térképet, hogy megbolondítsam az utat egy kis félsziget bejárással és kompozással…
2019. június 9.
Szörnyű éjszakám volt. A szomszéd szobában nyírta egymást egy pár. Időnként üvöltöztek, mint a sakál, időnként sírt a nő, időnként kuss volt. És ez így ment hajnali 3-ig. Gondolkodtam, hogy kellene szólni, de nem tettem semmit 🙄 Bíztam benne, hogy megélik a reggelt. Így viszont nehezen keltem fel, a reggeliről is lemaradtam. Azt már nem is említem, hogy amikor a második kör cuccért mentem fel a szobába, nem nyílt az ajtó. Az újra aktivált kártyával sem. Másik kártyával sem. Végül feljött a recepciós egy hacker géppel, rádugta a zár alján lévő csatlakozóra, és így tárult szézám. De végül nagy nehezen elindultam.
A cél alsórendű utakon a Fidalgo- és a Whidbey-szigeteken átmotorozni, majd komppal visszajönni a szárazföldre. Az út mentén a szemem sarkából egy feliratra lettem figyelmes: Mini Donkeys, azaz mini csacsik. És már suhantam is el a karámok mellett. De ez annyira bizarr, hogy satufék és hátra arc. Nézzétek meg a képeket. Zabálni valóak voltak 😍
Következett La Conner kisvárosa. A neten olvastam róla és tényleg érdemes volt megállni. A szokásos régi stílusú épületek, bár nem western, hanem kicsit modernebb stílusban. A csatorna partján kis sétány, csalogató kávézókkal, éttermekkel. Mivel kimaradt a reggeli, betértem egy kávéra meg valami rágicsára. Nézegettem az étlapot és amire odaért a pincérhölgy, addigra Fish and Chips meg baracklé lett belőle 😏 Ráadásul nem is volt olcsó, így megfogadtam, hogy vacsorára két dolláros zacskós leves lesz.
Végigzakatoltam a szigeteken, igazából csak motoroztam. Közben megejtettem az utolsó amerikai tankolást is. Most már van annyi a tankban, ami elég az eladásig. Odaértem a komphoz, ahol jó hosszú sor állt az út szélén. Én eljátszottam a fogalmatlan turistát és előre gurultam. Volt ott egy másik motoros, szóba elegyedtem vele, hátha azt hiszik, hogy együtt vagyunk. Viszont a komp állomás alsó része teljesen tele volt, így csak a következőre tudtunk volna feljutni. De a jegykezelő odakiabált nekünk, hogy a motorosok jöjjenek 😊 Így 5 dodóért felkerültem az éppen induló járatra. Jó nagy hajó volt, két szinten álltak rajta a kocsik. Nem volt szabály, hogy el kell hagyni a járműveket, így sokan a kocsiban ülve várták az átkelést. Én felmentem a fedélzetre és mindent körbefotóztam és körbevideóztam. Pisilni már nem is maradt időm, mert átértünk.
Nagyjából ott kötött ki a komp, ahol a Boeing gyár van. Innét az autópályát elkerülve motoroztam be Seattlebe. 6 sáv, 3-3 oda-vissza, de 500 méterenként lámpa. És mindezt 30km-en keresztül. Zöld hullám nélkül. Szóval igen felpaprikázott hangulatban értem oda a … Lenin szoborhoz. Igen, van Seattleben, pontosabban Fremontban egy bazi nagy Lenin szobor 😲 Innét pár utcányira pedig egy híd árnyékában található a fremonti troll 😂
Ezután felmentem a Kerry parkba, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik Seattle belvárosára és a Space Needlere. Na itt rengeteget fotóztam. Érdekes optikai csalódás, mert a Space Needle jóval kijebb van a belvárostól és sokkal magasabb is az ottani felhőkarcolóknál, de innét a belváros részének látszott 😲🙂
Ezután nem tököltem. Beütöttem a hotel címét és irány az autópálya. Későre is járt, meg már tele is volt a bakancsom a sok lámpás meg stop táblás kereszteződéssel. Így laza 40 perc alatt értem a hotelbe. A már ismert hotelbe, ugyanis itt aludtam 3 éjszakát érkezésemkor.
Gyorsan lemálháztam a motorom, majd elindultam egy bevásárló központba … bevásárolni 😂 Hazafelé láttam egy kézi kocsimosót, mert az errefelé kuriózum és csili-vilire nyaltam a mocit. Fénylik, mint a Salamoné 😂 Jöhetnek a vevők.
Holnapra semmi terv. Pakolászok, pihenek, videózok, felmondok egy-két összefoglaló gondolatot, meg várom a vevőket. Eddig egy valaki írt emailt, úgyhogy nincs tolongás. Ja még egy dolog lesz holnap. Megírom az utolsó amerikai posztot…
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂