India #19, július 18, csütörtök
Elindultunk megkeresni a Szellemvárost, amit Gabi már jó ideje emlegetett. Utána is járt, kikérdezte a helyi embereket, meg is tudta hol keressük. Beütöttem a GPS-be, majd irány oda. Az eredeti útvonalunkhoz képest plusz 16km, de kit zavar, ha valami különlegeset láthatunk. Illetve láthattunk volna, mert annyira szellem város volt, hogy meg sem találtuk. Mivel eléggé keskeny és félelmetes út vezetett oda, így úgy döntöttünk, hogy hagyjuk a fenébe és indulás vissza a főútra.
Viszonylag tökéletes aszfalton haladtunk tovább következő úticélunkig, a kargili háborús emlékhelyig. Ez az 1999-es háborúnak állít emléket. Sajnos az egész parkot nem tudtuk bejárni, mert sok része le volt zárva az éppen ma tartott 20 éves megemlékezési ünnepség miatt. De azért így is meg tudtunk nézni érdekes pontokat és a kiállított hősi szobrok feliratait bogarászva betekintést nyerhettünk a háború szörnyűségeibe.
Ahogy közeledtünk utunk feléhez, kezdett egyre hiányosabb lenni az aszfalt. Mondjuk az feltűnt, hogy a kb. 100km-es útra a guglimapsz kb. 3 és fél órát írt. Úgy gondoltam, hogy hülye a gugli. Hát nem 😲
Ugyanis egy hágón haladva viszonylagosan sokáig motoroztunk felfelé. Közben eleredt az eső is, így az egyszerű földút helyett sáros úton haladtunk. Egy bukkanó után ráláttunk a lefelé tekergő szerpentinre. Óvazze. Kígyózó, ácsorgó, kilométeres kocsisor mind lefelé, mind felfelé. Nem részletezem. Nem kevés idő alatt, nem kis szopcsival, de lekeveredtünk a hegyről.
Utána még hosszú kilométereken keresztül váltakozott az aszfalt és a terep. Utunk során átmentünk egy muzulmán ünnepi/zarándok helyen. Itt azt láttuk, hogy emberek sokasága megy valami vízesésbe megmártózni. Sőt, beteg embereket karban tartva vittek megmártózni.
Szép lassan elértük Srinagart, ahol csak két dolog nehezítette az előrejutásunkat, az eső és a rengeteg közlekedő. Óriási dugókba keveredtünk. Rég nem volt részünk az ilyen nagyvárosi káoszban. Nagy nehezen elértük azt az öblöt, ahol a bookingon foglalt kis házhajónknak lennie kellene. De hát az összes hajó a túloldalon volt, bent a tavon. Itt bizony csónakázni kell majd, hogy aludni tudjunk…
Elsőre azt sem tudtuk hogy találjuk meg a hajót. Óriási tumultus, mindenki a saját hajóját reklámozza. Egyszer csak odalépett egy fickó. Először ő is a sajátját ajánlotta, de miután megértette, hogy van foglalt szállásunk felhívta a saját telefonján a visszaigazolásban szereplő számot. Kiderült, hogy egy kicsit túlfutottunk, de visszakanyarodva már vártak minket. Motorok egy őrzött parkolóba, mi pedig az összes cuccunkkal együtt egy kis lélekvesztőbe 😲😊
Nem sok hajókázás után már bent is voltunk a szállásunknál. Egy szerény kis hajó, de nagyon élvezetes. A komplett hajó a miénk, szabadtéri előtérrel, nappalival, két hálószobával, két fürdőszobával, árammal, gyors wifivel. És végre kenyelmesen puha ággyal 😊
Amon és családja gondoskodott rólunk, isteni vega vacsit rittyentettek nekünk. Dudára zabáltuk magunkat. Sőt, muszlim környék ellenére a hűtő fel volt töltve sörrel. Pusztítottuk is 😎
Viszonylag gyorsan, értsd 11 körül tértünk nyugovóra, ugyanis hajnali négykor indulunk az úszó piacra bámészkodni.
A túrán készült fotókat IDE KATTINTVA találod.
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, akkor lájkold be az oldalt a Facebookon és/vagy iratkozz fel az e-mailes bejegyzés értesítőre. Esetleg meg is oszthatod a posztot az ismerőseiddel, hátha őket is érdekelné a sztori 🙂